HTML

látástréning

Minden látásprobléma, akármilyen kemény is, kevésbé függenek össze a korral és a genetikával, ezért javíthatók, gyógyíthatók, ideális esetben meggyógyíthatók szemüveg nélkül. A hivatal nem ismeri az eljárást, ezért még nem alkotta meg a tudományba való beemelését. Amennyiben a problémák valóban öröklottek, vagy már a korral is összefüggnek, akkor hatásait szintén nem becsülhetjük alá, mert a tudati látást célozza meg és nem a szemben keresi az okokat.

Friss topikok

Címkék

Ha az olvasó-szemüvegesség is javítható, akkor annak oka nem lehet csak a kor kérdése

2014.11.29. 20:34 xxnnn

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1930 május

2. oldal

 

Milyen módszerek sikeresek az olvasó-szemüvegesség gyógyításánál?

Az olvasó-szemüvegesség gyógyításának kulcsa ugyanúgy, mint más szemüveges/fénytörési problémáké, a pihentetés. Ennek legegyszerűbb módja, hogy lehunyja a szemét az illető egy kis időre.

Addig kell csukva tartani, míg nem érezhető, hogy a szem valahogy megnyugodott, nincs rajta semmilyen blokk. Ez persze lehet néhány perc, fél óra, vagy több - mondjuk nagyon gyenge látásnál, hályogoknál, s.i.t. -. Aztán valamilyen apró betűt kell elővenni és lazán rátekinteni pár másodpercre. Ha felváltva pihentetjük a szemet, és ránézünk az apró betűkre egy kicsit, sokan hamarosan olvasni is tudják a szöveget de még csak olyan 50 cm-ről. Ha kitartóan gyakorolgatnak minden nap, a távolság rövidül. Egészen a 18-20 cm normál olvasási távolságig is el lehet jutni, akár gyenge fény mellett is. Elsőre, a betűk élessége csak egy-egy villanásra ugrik be, aztán hosszabb időre is, végül folyamatosan élesnek fogjuk látni. Amikor kezd fáradni a szem, hunyjuk be, takarjuk el, pihentessék… Kombinálhatjuk a szemtakarást helyes elképzeléssel, felidézéssel, vagy  fej ingáztatással. Különösen hatékony lesz a gyakorlat, ha: 

lecsukva a szemet egy nagyon pici „o” betűt képzel el a gyakorló. A belsejét olyan fehérnek kell képzeli, mint a keményítő, amire rásüt a nap, vagy a meszelt fal, ( liszt, tej, hó, stb.) és a betűt magát  pedig olyan feketének, amennyire csak lehetséges.- Nem látni, nem megjeleníteni, csak könnyedén odagondolni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-. 

Ha a fehérség  már olyan fehér, amennyire csak lehet, képzelje azt, hogy a betű mozog valahogy és hogy minden körötte mozog vele együtt. -A gyakorló teszt melletti fal, a táblát tartó polc, a lámpa, asztal, stb.-. 

Most nyissa ki a szemét, és képzelje el ugyanezt az egyetemes mozgást nyitott szemmel is… 

Váltakozva csinálja a feladatot mind csukott, mind nyitott szemmel. 

Amikor már elérte, hogy az egész feladat elképzelése már  ugyanolyan éles nyitott szemmel, mint csukottal, a gyógyulás befejeződött, - az éles látás visszaállt-.

http://www.central-fixation.com/better-eyesight-magazine/better-eyesight-1930-05.php#methods-succeeded

Vén Péter

Szólj hozzá!

a helyes vizualízáció a szemben lévő összes szervi elváltozás leghatékonyabb gyógyítója !!!!!!!!!!!!!

2014.11.29. 20:18 xxnnn

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1929 július

2. oldal

 

 

A látott kép felidézése erősen javítja a látást

Ha rosszul látunk, akkor nyitott szemmel  ritkán, vagy soha sem vagyunk képesek a látásteszt adott betűjét- vagy a kérdéses tárgyakat, stb. jól elgondolni, élesen elképzelni, de látni sem -. Viszont  szem becsukásával  már sokkal jobban  el tudjuk képzelni ugyanannak a betűnek a mentális képét, mint nyitott szemmel Ha felváltva végezzük a gyakorlatot és próbálgatjuk a betű/tárgy emlékképét elképzelni nyitott szemmel, majd még jobban csukottal, az elképzelést eddzük és a többi betű is jobban látható lesz a gyakorló táblán.

   - A látás javulása gyógyítja a szemgolyóban történt - megváltoztathatatlannak vélt – elváltozásokat, tehát a dioptriákat, a hályogokat, a macula degenerációt, a tompa látás, a kancsalságot, a bevérzéseket, stb. is -.

 Amikor valamilyen, a corneát érintő elváltozásról van szó- a szem óraüveg szerű, átlátszó, külső hártyája- és az agyi képet tökéletesnek el  tudjuk képzelni, akkor, ahogy javul a belső mentális kép, úgy tisztulnak a fizikális elváltozások a corneán is - A szürke hályogok-amikor a szemlencse kisebb, vagy nagyobb homályáról van szó-, nagy részére is jó hatást gyakorol a mentális kép pontos elképzelése, sőt, idővel meg is gyógyulhat a gyakorlattól. Már az első pár perc elteltével is majdnem az összes szemben lévő szervi elváltozást eredményesen érinti a gyakorlat. Amennyiben elegendő időt gyakoroljuk egy betű, egy fa, egy virág, vagy bármi tökéletes elképzelését, a szem minden elváltozását kezelni tudjuk, sőt, akár a teljes gyógyulás is lehetséges lesz, függetlenül attól, hogy milyen súlyos a baj.

   A mentális kép tökéletes elképzelésének begyakorlásán kívül nem ismerek más módszert,- orvosi gyógymódot-, amivel  ilyen hatékonyan lehetne relaxálni, és amivel ennyire biztosan és hatékonyan  lehetne a tökéletes látást újjá varázsolni.

Hangsúlyozni kell, hogy a mentális kép jó vagy tökéletes visszanyerése minden esetben hozott már olyan eredményeket, amelyek meggyőzőek, tehát egyértelmű, hogy a képzelet gyorsabban, alaposabban és tartósabban képes enyhíteni szervi elváltozásokat a szemben, mint bármely más  szemorvosi kezelés-.

http://www.central-fixation.com/better-eyesight-magazine/better-eyesight-1929-07.php

Vén Péter

 és most még egyszer normál nyomtatásban :)

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1929 július

2. oldal

 

 

A látott kép felidézése erősen javítja a látást

Ha rosszul látunk, akkor nyitott szemmel  ritkán, vagy soha sem vagyunk képesek a látásteszt adott betűjét- vagy a kérdéses tárgyakat, stb. jól elgondolni, élesen elképzelni, de látni sem -. Viszont  szem becsukásával  már sokkal jobban  el tudjuk képzelni ugyanannak a betűnek a mentális képét, mint nyitott szemmel Ha felváltva végezzük a gyakorlatot és próbálgatjuk a betű/tárgy emlékképét elképzelni nyitott szemmel, majd még jobban csukottal, az elképzelést eddzük és a többi betű is jobban látható lesz a gyakorló táblán.

   - A látás javulása gyógyítja a szemgolyóban történt - megváltoztathatatlannak vélt – elváltozásokat, tehát a dioptriákat, a hályogokat, a macula degenerációt, a tompa látás, a kancsalságot, a bevérzéseket, stb. is -.

 Amikor valamilyen, a corneát érintő elváltozásról van szó- a szem óraüveg szerű, átlátszó, külső hártyája- és az agyi képet tökéletesnek el  tudjuk képzelni, akkor, ahogy javul a belső mentális kép, úgy tisztulnak a fizikális elváltozások a corneán is - A szürke hályogok-amikor a szemlencse kisebb, vagy nagyobb homályáról van szó-, nagy részére is jó hatást gyakorol a mentális kép pontos elképzelése, sőt, idővel meg is gyógyulhat a gyakorlattól. Már az első pár perc elteltével is majdnem az összes szemben lévő szervi elváltozást eredményesen érinti a gyakorlat. Amennyiben elegendő időt gyakoroljuk egy betű, egy fa, egy virág, vagy bármi tökéletes elképzelését, a szem minden elváltozását kezelni tudjuk, sőt, akár a teljes gyógyulás is lehetséges lesz, függetlenül attól, hogy milyen súlyos a baj.

   A mentális kép tökéletes elképzelésének begyakorlásán kívül nem ismerek más módszert,- orvosi gyógymódot-, amivel  ilyen hatékonyan lehetne relaxálni, és amivel ennyire biztosan és hatékonyan  lehetne a tökéletes látást újjá varázsolni.

Hangsúlyozni kell, hogy a mentális kép jó vagy tökéletes visszanyerése minden esetben hozott már olyan eredményeket, amelyek meggyőzőek, tehát egyértelmű, hogy a képzelet gyorsabban, alaposabban és tartósabban képes enyhíteni szervi elváltozásokat a szemben, mint bármely más  szemorvosi kezelés-.

http://www.central-fixation.com/better-eyesight-magazine/better-eyesight-1929-07.php

Vén Péter

 

Szólj hozzá!

a pislogás feszültségmentessé teszi a szemet szemüveg nélkül.

2014.11.29. 20:08 xxnnn

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1929 április

2. oldal

 

 

A pislogás

A pislogás nagyon fontos  relaxációs módszer. Amint a pislogással nyugalmi állapotot értünk el, a látás kitisztul és nem csak egy betű, vagy betű részlet, hanem az egész oldal tisztább lesz - egyik része jobban, a másik nem annyira-. Ez maga a központi beállítás létrejötte, ami nélkül semmit sem láthatunk élesen. A központi beállítás fenntartásához a szemnek állandóan nyitódni és csukódni kell, azaz pislogni, ami könnyebbé teszi a látás élesítését. Ha a pislogás megszakad, bámulni fogunk, ami készteti a látást a stresszre. A pislogás lehet jó és rossz.

   Mikor csináljuk helyesen? A válasz ugyanolyan rövid, mint amilyen a kérdés. Egy pislogás akkor jó, ha könnyed, lassú és rövid. Megszámlálhatatlan öntudatlan pislogás jöhet létre  egy másodperc alatt.

   Lord Maculay - angol közéleti ember 1800-1859 - egy másodperc alatt képes volt elolvasni egy nyomtatott oldalt, és minden egyes betűnél pislogott. A tökéletes olvasáshoz minden egyes betűt központi beállítással kellett, hogy megnézzen, azaz egyetlen betű minden oldalára is rá kellett néznie. Azt tudjuk, hogy rendkívül éles memóriája volt, mert csak így lehetett olyan képessége, hogy évek múltán is  pontosan felidézte az általa olvasott könyvek oldalait.

    Egyszer valaki megfigyelte, hogy Lord Maculay olyan gyorsan pislog, hogy képtelenség volt megszámolni, de mindezt lazán, gyorsan, mindenféle erőltetés nélkül. Miután mi nem tudunk olyan gyorsan és könnyedén pislogni, ahogy ő, jó volna gyakorolni ezt a fajta pislogást. Akik nem tudnak elég jól pislogni, figyelje meg egy jó szeműnél az önkéntelen pislogást  és próbálja utánozni.

Vén Péter

 (A pislogás behunyt szemmel is "létre jön," ez nem más, mint a rohanó gondolatok közötti váltogatás).

3 komment

mennyit kell gyakorolni?

2014.11.29. 19:57 xxnnn

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

 

1929 január

2. oldal

 

 

A gyakorlás mennyisége

Sajnos nagyon  sok rossz látású ember mondja, hogy nincs idejük gyakorolni a relaxációs, látásjavító módszereket, mert az üzleti élet vagy más kötelezettségek közbe szólnak. Ilyen esetekben mindig azt mondom, hogy ugyanannyi idő jól használni a szemet, mint rosszul - A rossz látás ugyanis nem más dr. Bates szerint, mint rossz nézési szokások sorozata -.

 -Például miért ne jutna elég idő arra a mindennapi életben-, hogy belegondoljanak abba, hogy minden álló tárgy mozogni tűnik, mégpedig ellentétes irányban, mint amerre a szem a fejjel együtt mozog. Ha a fej, a szem balra mozdul, az álló tárgyak jobbra mozognak, és megfordítva.

   De emlékeztethetnének magukat arra is, hogy olyan módon kéne pislogni, ahogy a jól látó ember teszi… Önkéntelenül, gyakran, és folyamatosan, mindenféle akarás nélkül. Addig volna szükség erre, míg a feladatszerű ismétlés tudatalatti, normál szokásukká nem lválik újra…

   Emlékezniük kellene arra is, hogy állandóan csúsztassák tekintetüket, vagy nézzenek más, és más helyre folyamatosan. Amikor a siklás beindul, a fej is arra siklik, amerre a szem. Ha a fej jobbra halad, a szemnek is arra kell csúsznia, és megfordítva. – A szembetegeknél, de sokszor a fejfájás, szédülés, arcideg zsába, v. csupán a ferdén tartott fej esetén is a szem ellentétes irányba néz, mint amerre a fej  van -. Ha így, helyesen ingázunk, a relaxált állapot hamar elérhető, de ha rosszul csináljuk, mert mondjuk a szem balra siklik, mialatt a fej jobbra, a szem idegei, sőt az egész test idegrendszere stressz alá kerül.

Vén Péter

 

 

Szólj hozzá!

olvasószemüvegesség javitása mikró betűkkel

2014.11.27. 22:29 xxnnn

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1928 augusztus

2. oldal

 

javaslatok – teszttáblát minden családnak - Hogyan olvasson az olvasószemüveges szemüveg nélkül?

A  szerkesztőségnek az a javaslata, hogy jó volna, ha minden családban lenne egy Snellen tesztkártya, ami állandó helyet kapna otthon valamelyik helységben, ahol a család minden tagja  olvasgatni tudná…

. A mindennapos olvasás nem csak a gyerekek szemén segít, hanem jót tesz a felnőtteknek is. 

   Jól ismert tény, hogy a legtöbb embernél negyven-ötven éves korban elérkezik az idő, hogy nehézséget okoz az olvasás, a varrás, stb. Ilyenkor azt hiszik, hogy szemüveg szükséges ahhoz, hogy megelőzzük a szem feszültséget, a szürke hályogot, a zöld hályogot, stb. De a tesztlapokon történő mindennapos gyakorlás, valamint a mikró betűs tesztlap közeli olvasgatása elegendő a jó látás megőrzéséhez. A mikro betűs szöveg olvasgatása-ellentétben a szemészek álláspontjával-, igen jót tesz a felnőttek és a gyerekek látásának.

   Többször beszéltünk arról, hogy a mikró betűket nem lehet könnyen, és jól olvasni, ha erőltetjük…Ha közvetlen a betűkre nézünk, valószínűleg fókuszálni fogunk, hogy a betű kiélesedjen -ami hiba-, de ha a sorok közén pásztázunk,-a fehérségen-, akkor relaxált marad a szemünk, és ha tovább gyakorolunk, maguk a betűk is egyre élesebbek lesznek, pedig nem is nézünk rájuk.

Amikor valaki egy rendes könyv-betű mérettel gyakorol  így, a fehér sorközökön pásztázva, - tehát nem a betűket nézve-, akár órákat is képes lesz olvasni  mindenféle fáradtság, szem feszítés,  vagy diszkomfort érzet nélkül. Ha a feszültség mégis manifesztálódik, akkor a gyakorlást még nem pontosan végezzük, mert még mindig vissza-visszatéved a szem a betűkre.

Vén Péter

 

Szólj hozzá!

A SZÍNTÉVESZTÉS JAVÍTÁSA IS LEHETSÉGES!!!!

2014.11.27. 21:50 xxnnn

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1928 május

2. oldal

 

a színtévesztés

A betegek néha nem tudják megkülönböztetni a pirosat a kéktől, vagy egyéb színektől. Az orvosok úgy magyarázzák a színvakságot, mintha valami állandó probléma volna az ideghártyával, a szemideggel,  vagy  az aggyal. - Ma is örökletes betegségnek mondják, mint a fénytörési hibákat általában-. Azt gondolják, hogy a retina szervi elváltozása a fő felelős. Ez azonban nem mindig van így, mert egyes esetekben a betegség meggyógyult, pedig semmilyen változás nem történt a retinában.

   Úgy találtam számos esetben, hogy a színtévesztés a teljesen jó szemben is kialakul. Viszont számos olyan beteget is láttam, amikor a retinán kialakult mentális stressz okozta blokk miatt lett színtévesztő valaki. Ezeket az eseteket addig nem lehet meggyógyítani, míg a retina betegségét nem kúráltuk ki.

   Néhány esetben a színtévesztő fényérzékeny is. Másrészt, vannak olyan színtévesztők is, akik sokkal jobban érzik magukat az erősebb fényben. A színtévesztők  általában stresszmentesek lesznek-meggyógyulnak- ha  a napkezelést, a Központi Beállítást, a szemeltakarást,  a nagy ingázást, vagy más módszert gyakorolnak.

  Egy betegnek jó színlátása volt  1m-ről és 3m-ről, de  egy méternél közelebbről színtévesztő volt, és a hiba sokkal erősebb lett tíz centi távolságban. Három méternél messzebb a színvakság állandó lett. Miután a szemben lévő blokk feloldódott pihentető gyakorlatokkal, a színvaksága meggyógyult.

   Azok az emberek, akik színvaksággal születnek, vagy szerzett színtévesztésben szenvednek, mindnyájan meggyógyíthatók a stresszt oldó gyakorlatok alkalmazásával.

Vén Péter

Szólj hozzá!

meg kell érteni, hogy...19.

2014.11.27. 21:13 xxnnn

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1927 október

2. oldal

 

 

Meg kell érteni… 19

1.-   hogy a sodródó mozgás javítja a látást.

Ellenőrizze a legélesebb látása szemüveg nélküli állapotát egy teszten  mindkettő és külön-külön szemmel. Most csukja be szemét, és képzelje azt, hogy egy patakon, vagy folyón kenuzik és csorog az áramlattal. Lássa, amint a folyó két oldalán a fák, a házak, és az álló tárgyak ellenkező irányban mozognak, mint ahogy ön halad.

  Még egy jó gyakorlat van a hullámzó ingázásra…; csukott szemmel válasszon ki egy sor  dolgot, ami ismerős, ezért könnyű rágondolni.  Néha pár perc alatt akár 50-100 ilyen tárgy is lazán bejön, majd ugyanígy eltűnik a képzelet szárnyán. Minden belsőleg elképzelt tárgyra Központi Beállítással kell emlékezni, azaz csak arra a részére, ami épp bejön abban a pillanatban. Csak hagyja, hogy hullámozzon a gondolata egyik ilyen emlékről a másikra, mindenféle koncentrálás nélkül. Nehogy megtartsa a tárgyat akár egy pillanatig is, és ne keresse a többi részéletét. Ahogy bejön, már hagyja is, hogy tova tűnjön-. Nem érdekes az alakja, a színe a formája, hisz illúzió az egész-. Figyelje meg, hogy ha akár csak pár percig gyakorolja, utána a Snellen teszt akár sokkal élesebb is lehet.

2.-hogy a hosszú inga is javítja a látást, megnyugtatja az egész szervezetet, megszünteti a fájdalmakat, a kimerültséget és minden idegi problémára is  jótékonyan hat.

Jegyezze fel a látása adatait-mindkettő szemmel, és külön - külön is. Álljon kis terpeszben egy fallal szemben és kezdjen el nagy ingázni. Forgassa a testét balra, és így felemelkedik a jobb sarok. Majd tegye vissza a jobb sarkat normál pozícióba a földre, aztán fordítsa a törzsét jobbra, és emelje meg a bal cipője sarkát.

   A fej és a szem együtt fog mozogni a törzzsel; ne próbálja meg figyelni az álló dolgokat, mert azok nyilván siklanak, mozognak. Csinálja meg a gyakorlatot ötvenszer, százszor könnyen, a legkisebb macera nélkül. Figyelje meg, hogy utána sokkal élesebben fogja látni  a tesztkártyát.

Vén Péter

 

 

Szólj hozzá!

meg kell érteni, hogy...18.

2014.11.27. 21:02 xxnnn

 

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1927 szeptember

2. oldal

 

 

Meg kell érteni… 18

1.-   hogy a napozásnak  sok szembetegségre azonnali javító hatása van .

  A gyakorlás előtt mérje le a látását szemüveg nélkül egy teszttel kettő és külön-külön szemmel. Aztán üljön ki a napra és napoztassa direktben lezárt szemeit, lassan ingázgatva a fejet ide-oda. Feledkezzen el a szemeiről, gondoljon kellemes dolgokra és hagyja a tudatot repkedni egyik gondolatról a másikra. Utána, mielőtt kinyitná a szemeit, palmingozzon pár percet. – Szemeltakrás - Most tesztelje le újra a látását és  figyelje meg, hogy javult. Csináljon annyi - kényelmes, laza- napozási feladatot, amennyit csak tud, akár egy, kettő, három, vagy több órát is naponta.

   Ha nincs nap, jöhet az erős, mesterséges fény.. Egy 1000w-o s(!) izzó megfelel, de  lehet, hogy a vezeték nem fogja bírni. A 250-300-W-os izzó is jó ilyenkor és nem is kell speciális vezeték, hálózat, biztosíték, stb. Üljön kb. 15 cm.- re, vagy még közelebb a fényhez és vigyázva a hőhatásra, hagyja, hogy érje a fény a lehunyt szemet úgy, mintha rendesen napozna.

2.-   hogy az erős fény, ha ráfokuszáljuk egy nagyítóval  a sclerára, vagyis a szem fehér részére, javítja a látást. - Nem a szem közepére, a pupillába, hanem csak a szemgolyó fehér részére !!! Ld.: lentebb-.

   Mihelyt hozzá szokott a szem a fényhez csukott állapotban, fókuszálja a sugarakat nagyítón keresztül a lezárt szemhéjra. Mozgassa gyorsabban a nagyítót, mialatt pár percig végzik a gyakorlatot. Aztán kinyitja a páciens szemét, de mélyen lefelé néz, hogy védve legyen a pupilla az erős fényhatástól. Ekkor emeljük fel gyengéden a szemhéjat, hogy a lefele néző szem felső fehér szemhéja legyen csak látható és  használjuk ezen a részen pár másodpercig a nagyítót úgy, hogy mozgatva  minden irányban, a fókusz ráessen a szem felső fehér részére. Figyelje meg, hogy a kezelés után a látás jobb lesz.- A fénykezelést csak fokozatosan és lassan emelve az időt kell gyakorolni. A saját felelősség kérdése fokozott!!!!!!-.

Vén Péter

 

 

Szólj hozzá!

meg kell érteni, hogy...16.

2014.11.27. 20:48 xxnnn

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1927 július

2. oldal

 

 

Meg kell érteni… 16

hogy a tökéletes látás csak akkor áll fenn-jó szem esetén is-ha a képzelet pontos, és ha azt látja, amire  látás közben rá is gondol.

   Vegyen elő egy teszt lapot és tartsa olyan messze, hogy még elég jól lássa az egészet. Most nézzen rá, tegyük fel az „O” betű belsejének fehérségre, és hasonlítsa össze a tesztlap nagyobb fehérségeivel. Könnyen megy, de ha nem, csináljon egy takaró lapot,  benne egy lyukkal. Akkorával, hogy kitakarja vele az „O” betű feketéjét. Figyelje meg kitakarva a betű közepén lévő fehérséget. Most vegye el a lapot, és nézze meg ismét. Változást vesz észre. Most sokkal fehérebb a középső fehér, mint amikor a betű ki volt takarva. Amikor viszont a betű feketéje ki van takarva, a belső fehér ugyanolyan, mint a táblázat többi fehér része.

Így lehet bizonyítani, hogy nem látja fehérebbnek a betű belső részét, hanem olyat lát, ami nincs ott. Ha pedig olyat lát, ami nincs ott, akkor világos, hogy nem látja, hanem „csak” elképzeli. Minél fehérebbnek képzeli a betű belsejét, annál élesebb lesz maga a betű is. Amikor az „O” betű látása élesedik, a tesztlapon lévő többi betű is élesebb lesz. A betű belső fehérségének tökéletes elképzelése egyben a betű feketéjének tökéletes elképzelését is jelenti, hiszen nem lehet a fehéret tökéletesen,  a feketét meg rosszul elképzelni ugyanabban az idő- intervallumban. Gyakorlattal el lehet jutni odáig, hogy az „O” betűt sokkal jobbnak képzeljük, mint amilyen a valóságban, és ha ez megtörtént, már jól fogja látni a teszt  többi betűjét is.

Vén Péter

 

Szólj hozzá!

meg kell érteni, hogy...15.

2014.11.27. 20:23 xxnnn

dr. Bates: Jobb látás.

Havilap a látásproblémák megelőzésére és szemüveg nélküli gyógyítására

 

1927 június

2. oldal

 

 

Meg kell érteni… 15

hogy amikor kint vagyunk az utcán, a szemünket hol rosszul, hol helyesen használjuk.

Sokan panaszkodnak, hogy néha, az utcán nyugodtan sétálva, mindenféle gond nélkül, egyszer csak rájuk tör az idegesség, minden magyarázat nélkül, vagy elfáradnak. Amikor viszont megtanulták a szem helyes használását, ezek a tünetek nem jönnek elő.

   A fenti tünetek okait jól lehet tanulmányozni – otthon - a konyha járólapok érintkezési csíkjával, vagy a szőnyeg egyik sávján.

   Álljon terpeszbe és a –konyha kőpadló -egyik  csíkja  legyen a két lába között. Most sétáljon előre úgy, hogy amikor a jobb lába van elöl, balra néz el a vonaltól, és amikor a bal, akkor jobbra néz el tőle. Figyelje meg, hogy így nehéz  járkálni, mert pár másodperc, és bizonytalanság érzés, fejfájás, szédülés, hányinger fogja el.

   Most csinálja helyesen a gyakorlatot. Amikor a jobb lába van elöl, azonosan, tehát jobbra néz ki a csíktól. Amikor a bal lába lép előre, a tekintete is balra kerül. Figyelje meg azt is, hogy a csík hintázik, és mindig az ellenkező irányba lendül, mint a szem és a láb. Azaz, amikor a láb és a szem jobbra lendül, a szőnyeg sávja, a konyhakő csíkja balra ingázik, amikor a szem és a láb balra van, akkor a csík jobbra fog lendülni. Fontos, hogy a művelet könnyen, mindenféle gondolkodás, koncentrálás nélkül jöjjön össze.

   Amikor az utcán megy, lehet azt is gyakorolni, hogy a jobb lábára néz, amikor a jobbal lép, és a balra, mikor a ballal lép előre. Ezt gyakorolhatjuk lassú sétáknál épp úgy, mint futás közben.

Vén Péter

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása